Nem rólam fog szólni ez a blog, de azt gondolom illendő egyfajta bemutatkozásként megosztanom az írás motivációját, eképpen elővetítve a következőkben várható okfejtéseket.

Sokat gondolkodtam azon, mondjuk az elmúlt 20 évben, hogy ha majd leszek valaki, akkor mennyi felelősségem lesz a pozíciómhoz mérten. (mert hogy azt gondoltam, akarok lenni valaki, nemáhogy a buta csirkeszarok uralkodjanak rajtam). A következő fázisban azon elmélkedtem, kell-e lennem egyáltalán valakinek, majd végezetül arra jutottam, hogy bárki lehetek, csak magammal kell elszámolnom. Aztán családot alapítottunk... és romba dőlt a felszabadult elmém szülte csodás harmóniám, miszerint bármit megtehetek. Mert mindenki csak magával foglalkozik, az egyéni hasznának maximalizálása által vezérelt világban, mindenki csak keresi az ilyen-olyan kielégülését, majd mikor közeledni érzi a visszavonhatatlan megnyugvást, a halált, vagy sajnálkozik, vagy tényleg belenyugszik, hogy valóban semmi értelme nem volt az egésznek. Van egy köztes állapot, ami a legritkább, de mégis mind a két változatban megjelenik kicsit (letisztultan önmagában tényleg nagyon ritka - ritkán láttam ilyet), miszerint az ember úgy érzi, rendeben van, hogy vége, nem csalódott, újra így élné le az egész életét. 

De adjanak még egy bekezdést és ígérem, megértik miért olyan fontos ez, és hogy nem valami filozofikus agymenésről beszélek, hanem a jelenlegi világ gyökeres változásáról!

Vegyük mondjuk a magyar valóságot. Senkiházi tolvajok - mind politikai, mind gazdasági területen - rommá keresik magukat, mert nincs lelkiismeretük, szívük, és nem félnek. Eközben önök, kedves olvasóim, vért-verítéket izzadva, de legalábbis tisztes munkával keresik meg a normális élethez szükséges anyagi javakat (persze mi magyarok értünk az apró okosságokhoz, mint a potya-toll, ingyen kávé, megmaradt szendvicsek, munkahelyi fotónyomtatás...de ez mondjuk belefér), hogy aztán a munka alternatívájaként pihenést és szórakozást vásároljanak. De mi a különbség az említett aljas szarházi nímandok és önök között? A lelkiismeret hiánya, vagy megléte. Mi az a lelkiismeret? A lelkiismeret táplálkozhat félelemből, ha a negatív oldalról közelítünk, és táplálkozhat szeretetből, ha a pozitív irányból kapja a motivációját. Nyilván a második lenne az egészséges, de a világban jelenleg az első megoldást támogatja gyakorlatilag az összes kultúra struktúrája. A "félelem a büntetéstől" sokkal inkább megoldható jogi értelemben, mint a jogilag jelenleg értelmezhetetlen jó példa mutatása. Ergo azon embereknek, akiknek van lelkiismerete, még azoknak is jelentős hányada a félelmétől vezérelt, és nem a szeretet mindennél hatalmasabb ereje hajtja őket előre. A szeretetről nagyon sokat beszélünk (nyilván, és nem azért, hogy trivialitásokat szajkózzak, de az életünket, az intelligenciánkat és a túlélésünket köszönhetjük ennek az érzésnek), a vallások némelyike gyakorlatilag kisajátítja magának, de igazából megérteni a tényleges természetét csak nagyon kevés ember szándékszik. És most jön a mai írásom lényege, mondanivalója, és a hitvallás (nem egyházi hitvallás, mert nem mintha bajom lenne az egyházzal, de most nincs szükségünk a megértéshez az egyházi dogmák ismeretére).

Valami megmozdult a világban! Ez a valami az átrendeződés útján kíván utat törni magának. Akik bármilyen szinten foglalkoznak saját érzéseik, és megérzéseik fejlesztésével, azok lehet, hogy máris értik mire gondolok. Akik eddig nem igazán figyelték a környezetüket (szűkebb - mondjuk családi szinten - , vagy tágabb - országos, vagy világ viszonylatban -), azok is hamar rá fognak érezni, mi ez az egész. Nagyon sok oldalról lehet ezt megközelíteni, és éppen ezért számos példát fogok hozni, hogy észrevegyék, hogy megérezzék és megértsék a hatalmas lehetőséget, ami a kitörési pontot jelenti egy érték alapú világrend kialakulásához. A keménykalapos materialista világnézet, a fogyasztás alapú társadalom, a könnyű örömök megvásárlása (mely a valódi és leggyorsabb út a korábban bemutatott elégedetlen haldokló állapotának eléréséhez), a hangos kisebbség vicsorgása, a hatalmasságok félelemkeltő hadjárata, a káoszból és halálból profitálók mohósága...mind mind oda vezet, hogy önmagát falja fel a bukásra ítélt rendszer. De ez egyáltalán nem egy logikus, és lekövethető folyamat, ha az ember nem nyitja tágra a szemét, nem hegyezi fülét, csak hajt a dolgos mindennapokban. Mert ha nem vagyunk képesek hátralépni egyet, elfogadni, hogy lehet, hogy nem minden úgy van, ahogy elsőre tűnik, és ami a legfontosabb, hogy lehet másként is, akkor nem fogunk tudni ellenállni, és a változás szele minket is elfúj a bukott világgal együtt.

Tehát ezért kezdtem írni. Hogy annak, aki képes és hajlandó meghallani a változás zörejét, képes és hajlandó tenni a saját sorsának alakulásáért többet, mint hogy beilleszkedik és elfogad, annak megmutathassak lehetőségeket, döntési helyzet elé állítsam, és eszközrendszert adjak a kezébe a természetünk alapvetéseihez való visszataláláshoz. Ez nem valami összeesküvés elméleti képzés, vagy agymosás szánékszik lenni, hanem példák és eszközök harmonikus egyvelege a gondolkodásra ösztönzéshez, és a szabad választáshoz.

Mai bölcsesség:

"Ha minden, amit teszel, gondolsz, vagy mondasz, szűk határok között mozog, az átterjed a hivatásodra és az egész életedre is. Nincsenek határok. Az élet egy határok nélküli fennsík, ahol nem kell egy helyben maradnod, hanem az egészet felfedezheted."